Találtam még régebben egy képet sütikről, és kekszekről, de azt hittem igaziak. Nemrég esett le, hogy azok is süthető gyurmából vannak. Meg is tetszett az egyik, szépen meg is csináltam. A világos hozzávalók miatt nem mertem betenni a sütőbe, mert féltem, hogy meg fog égni. Feltettem a vizet forrni, és beledobtam a sütit. Kb 4 perc után vettem észre, hogy nem tettem bele a szerelőpálcát. Azonnal levettem a gázról a vizet, és kivettem belőle a sütit. Rohantam fel a szerelőpálcáért, hogy hátha még bele tudom szúrni. Sikerült, és meg is nyugodtam. Pár perccel később mentem kivenni a sütit a vízből, és láttam, hogy ahol beszúrtam a szerelőpálcát, ott megrepedt elég rendesen. Gondoltam, én naiv, hogy még ha összeragasztom, akkor nem fog látszódni. Tévedtem. Megcsináltam újra a süti alapot, és szerencsére a nyalókákat sikerült leszednem, és nem kellett újra szenvednem vele. Pillanatragasztóval sikerült tökéletesen visszaragasztani, és talán még jobb is mint újkorában : D
Ezt is a karláncomra csináltam, mert a 4 olyan kevésnek tűnt rajta. De így már jobban tetszik, és holnap fel is veszem a suliba : )
Na de mutatom is. Bár a kép nem sikerült a legjobban, nem tudom miért, de azért remélem lehet rendesen látni:
A kék süti a legújabb, ha valaki esetleg nem venné észre : D
És most nekilátok nyalókát csinálni, mivel tanulni nincs kedvem, és unatkozok Való Világ közben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése